Salmonella: Világszerte gondot okoz

Az Európai Bizottság és az Állategészségügyi Világszervezet szerint a humán kórokozók 60%-a állati eredetű.1 A Salmonella is ezek közé tartozik.

A Salmonella fertőzés már több, mint egy évszázada veszélyezteti az emberi egészséget, az egyik legszélesebb körben elterjedt élelmiszer közvetítette betegség, évente emberek milliói fertőződnek meg, és több ezer ember bele is hal a fertőzésbe.2

„Az Európai Bizottság és az Állategészségügyi Világszervezet szerint a humán kórokozók 60%-a állati eredetű.”1

Az élelmiszerek közül a Salmonella leggyakrabban tojásban, illetve nyers sertés-, pulyka- és baromfihúsban fordul elő.3 Bár a Salmonellának számos szerotípusa létezik, az emberben leggyakrabban betegséget okozó két szerotípus fordul elő baromfiban is a leggyakrabban. Ami azt jelenti, hogy a baromfihús és a tojás a fő fertőzési források.4

Állományon belül változó a Salmonella előfordulása, és számos tényező befolyásolja. A Salmonella kontamináció és az ellene való védekezés szempontjából alapvető jelentőségűek a vakcinázási programok és a standard járványvédelmi eljárások, mint például a rágcsálók elleni védekezés, a higiénia, a tartási körülmények, a ventilláció és az etető-/itatórendszerek.

A két Salmonella szerotípus

Számos Salmonella szerotípus létezik, ezek közül humán-egészségügyi és élelmiszerbiztonsági szempontból a Salmonella Typhimurium (ST) és a Salmonella Enteritidis (SE) a két legfontosabb. Ez a két Salmonella szerotípus felelős az EU-ban a humán járványkitörések több, mint 70%-áért.6

Salmonella Enteritidis (SE)

A Salmonella Enteritidis a leggyakoribb Salmonella szerotípus. A SE bejuthat látszólag egészséges tyúkokban a tojássárgába, és megbetegedést tud okozni, ha valaki nyersen, vagy nem kellően hőkezelt formában eszi a tojást.5 Az EU-ban a Salmonella esetek kb. 40%-áért felelős a SE.

Salmonella Typhimurium (ST)

A Salmonella Typhimurium a kinolon-rezisztencia szempontjából fontos szerotípus.7 Az EU-ban a Salmonella esetek kb. 21%-áért felelős a ST.6

A Salmonella átvitele történhet vertikálisan, a tenyészállományból a csibékre, vagy horizontálisan, amikor az állatok a környezetből fertőződnek.

A salmonellák szerotípustól függetlenül szennyezhetik a tojáshéjat, onnan pedig át tudnak jutni a héjhártyára.8 Egyes Salmonella szerotípusok, például az SE és az ST megtalálhatók a tojás belsejében is.8

A salmonellák szerepe az antibiotikum rezisztencia kialakulásában

A Salmonella kiemelt prioritású kórokozó az antibiotikumokkal kapcsolatos kutatásban és fejlesztésben, mivel a rezisztens szerotípusok megjelenése közegészségügyi jelentősége mellett hatással lehet az élelmiszerláncra is. A Salmonella Typhimurium különösen aggályos ebből a szempontból, és a multidrog rezisztencia miatt növekvő jelentőségű közegészségügyi kockázatnak számít.9, 10

Az élelmiszer közvetítette kórokozókkal, köztük a salmonellákkal kapcsolatos antibiotikum-rezisztenciával az élelmiszerlánc minden résztvevőjének kötelessége foglalkozni. Az antibiotikumok felelős használatára vonatkozó irányelvek betartásával, többek között vakcinázási stratégiák alkalmazásával lehet javítani a Salmonella elleni védekezést a baromfihús-előállításban és a tojástermelésben. Ezért a baromfitartásban nélkülözhetetlen a hatékony vakcinázási programok alkalmazása a Salmonella elleni teljeskörű védekezés részeként.

1 OIE World Organisation for Animal Health. One Health by Protecting Animals, We Preserve Our Future. https://www.oie.int/fileadmin/Home/eng/Media_Center/img/Infographies/A4-EN-WEB.pdf.

2 Majowicz E, et al. International Collaboration on Enteric Disease 'Burden of Illness' Studies. The global burden of nontyphoidal Salmonella gastroenteritis. 2010;15:50(6):882-9.

3 EFSA, 2021 Salmonella | EFSA (europa.eu)

4 European Food Safety Authority. European Centre for Disease Prevention and Control (ECDC). Opinion of the Scientific Panel on biological hazards on a request from the Commission related to the use of vaccines for the control of Salmonella in poultry. EFSA Journal. 2004;114:1-74.

5 Centers for Disease Control and Prevention. Salmonella Enteritis Infection. https://wonder.cdc.gov/wonder/prevguid/p0000003.asp#head001000000000000.1992.

6 EFSA and ECDC. The European Union summary report on trends and sources of zoonoses, zoonotic agents and food-borne outbreaks in 2017. EFSA Journal. 2018;16(12)5500.

7 Helms M, Simonsen J, et al. Quinolone Resistance Is Associated with Increased Risk of Invasive Illness or Death During Infection with Salmonella Serotype Typhimurium. Journal of Infectious Diseases. 2004;190:1652-54.

8 Gantois I, Ducatelle R, et al. Mechanisms of egg contamination by Salmonella Enteritidis. FEMS Microbiol Rev. 2009;33:718-38.

9 European Commission. The European Union summary report on antimicrobial resistance in zoonotic and indicator bacteria from humans, animals and food in 2016. EFSA Journal. 2018;16(2):5182.

10 Angelo KM, Reynolds J, et al. Antimicrobial Resistance Among Nontyphodial Salmonella Isolated From Blood in the United States, 2003-2013. The Journal of Infectious Diseases. 2016;214:1565-70.

Elancoról

Tudja meg, miért vagyunk vezető szolgáltatók az állatok egészségét és élelmiszerbiztonságát védő és javító innovatív megoldások terén.