A kokcidiózis elleni védekezéssel csökkenteni lehet a gazdasági veszteségek

A kokcidiózist szarvasmarhában az Eimeriák családjába tartozó egysejtűek okozzák.

Két formáját különíthetjük el: A megbetegedés lehet klinikai és szubklinikai.

A klinikai formát könnyű észrevenni, és a vele járó veszteségeket könnyű meghatározni. Itt a hasmenés kezelésének a költségét kell figyelembe venni, illetve az esetleges elhullásokból adódó veszteségeket.

A szubklinikai forma azért jelent nagyobb problémát, mert „láthatatlan” az állattartó és az állatorvos számára. A kokcídiumok azonban ott vannak a bélben és alattomosan károsítják a bélnyálkahártyát, így az már soha többé nem fog normálisan működni. A károsodás miatt a tápanyagok rosszabbul szívódnak fel, ami csökkent súlygyarapodást okoz.

A kokcidiózis befolyásolja az egyes állatokkal elérhető profitot, és a veszteség különböző tényezőkből adódik össze. Az állatok egészségét és termelékenységét hosszú távon befolyásolja a gyógykezelés és a plusz munkaerő ráfordítás költsége. Ehhez jön még a károsodott gyomor-bélfunkció miatti veszteségek, mint a csökkent súlygyarapodás, a rosszabb takarmányértékesítés és a betegségekkel szembeni fogékonyság növekedése.

1980-ban Paul Fitzgerald kiszámította, hogy a kokcidiózis miatt a világ szarvasmarha- és bivalytartóit évente 700 millió $ veszteség éri (ez az érték ma már magasabb). Azt is kiszámolta, hogy a kokcidiózis átlagos költsége 1 $/borjú /év1, ez vajon soknak számít? Lehet, hogy nem tűnik soknak, de az Észtországban 29 évvel később, 2009-ben elvégzett számítások szerint már $9,13 ez az érték2, míg az Egyesült Királyságban 2008-ban 25–60 £-ra tették borjanként a kokcidiózis költségét.³

Az észt vizsgálat azt is előrevetítette, hogy az Eimeriákkal fertőzött állatoknál a súlygyarapodás el fog maradni az egészséges társakétól.

Ezt 2020-ban kísérletekkel igazolták is Pakisztánban. A vizsgálat során 3 hónapos borjakat fertőztek egyforma mennyiségű Eimeria bovis oocisztával, majd az egyik csoportot kezelték. 8 hetes megfigyelést követően azt találták, hogy a fertőzött és kezelt állatok szignifikánsan nagyobb súlyúak voltak, mint a nem kezelt társaik. Ezt a különbséget mutatja a grafikon.

1. ábra: Átlagos testtömeg-gyarapodás a kezelés alatt és után a kísérleti csoportban.⁴

A kokcídiumokkal fertőzött borjak nem tudják behozni a súlygyarapodásbeli lemaradásukat, akár klinikai, akár szubklinikai formában jelentkezett a betegség. Ez a hiány életük végéig megmarad és befolyásolni fogja a jövedelmezőségüket. A jövedelmezőséget több mutató segítségével is lehet mérni, például az üszők első termékenyítéskori életkorával, vagy az első laktáció tejhozamával.

2. ábra: Üszőknél a kokcidiózis elleni kezelés segít előrébb hozni az első termékenyítés időpontját⁵

Kísérletek során bebizonyosodott, hogy szignifikáns különbség van az első termékenyítéskori életkorban a kokcidiózis ellen kezelt üszők és a nem kezelt társak között. A kezelt csoportban az életkor alacsonyabb volt (461,4 ± 16,43 nap), mint a nem kezelt csoportban (485,45 ± 18,15 nap). Ez lehet annak a súlygyarapodásbeli lemaradásnak a következménye, amit a kokcidiózisban szenvedő állatok életük korai szakaszában szereztek. A vizsgálat során azt találták, hogy a termékenyítéshez optimális testtömeget, azaz a 400 kg-ot (egy kifejlett állat testtömegének a 2/3-át) korábban (kb. egy hónappal korábban) érték el a kezelt csoportban az állatok, mint a nem kezelt csoportban.⁵

 A kokcidiózisban szenvedő állatokat olyan szemszögből is vizsgálhatjuk, hogy milyen költséggel járna, ha szeretnénk őket a megfelelő súlyba hozni. Az Egyesült Királyságban azt figyelték meg, hogy a kokcidiózisos állatok súlya 22–27 kg-mal alacsonyabb, mint a nem fertőzötteké. Extenzív körülmények között tartott üszőknél 31–39 napra lenne szükség ahhoz, hogy ezt a súlyt behozzák. Egy nap hízlalás költsége £1,47, így a megfelelő súly elérése üszőnként £46,50–£58,50 költséggel járna.³

 Az észt vizsgálatból az is kiderült, hogy az üszőknél az első termékenyítés későbbi életkorra tolódása az a tényező, amely legjobban befolyásolja a bruttó hasznot. Ez a késedelem pedig abból adódik, hogy nem érik el a megfelelő testtömeget a lassabb súlygyarapodás miatt! Ami lehet annak következménye, hogy a kokcídiumok károsítják a bélnyálkahártyát.

Kontroll forgatókönyvekkel való összehasonlítás alapján úgy becsülik, hogy az állattartók éves bevételük 8–9%-ától esnek el, ha nem alkalmaznak Eimeriák elleni kezelést. Kokcidiózis elleni készítmények metafilaktikus alkalmazásával a bruttó haszon 6–7%-os növekedését érték el, ami azt jelenti, hogy a kokcidiózis kártételének elkerülése érdekében a kezelést már azelőtt kell alkalmazni, hogy a klinikai tünetek megjelennének.²

 Összegzésként Krpálková et al (2014) eredményeit idézhetjük: A bruttó haszon és a profitabilitás szempontjából vizsgálva az első elléskori életkort (AFC) és az átlagos napi testtömeg-gyarapodást (ADG) kimutatták, hogy a legjobb eredményt közepes AFC csoport (799–750 napos kor) és a legmagasabb ADG csoport (≤0,800 kg) érte el. Azzal a megállapítással is egyetérthetünk, hogy az üszőnevelés színvonala az egyik legfontosabb tényező, amely befolyásolja a szaporodásbiológiai teljesítményt és a jövedelmezőséget tejhasznú állományokban.⁶

 A borjak kokcidiózisa, akár klinikai, akár a veszélyesebb szubklinikai (tünetek nélküli) formában jelentkezik, nem csak a fiatal állatok problémája! Konkrét veszteséget jelent a jövőbeni termelékenységre és az állomány jövedelmezőségére nézve.